2012/06/01

"Zaj-zene-jájj"

http://muvesz-ember.blog.hu/2012/05/25/zaj_zene_jajj

A Tóth Kína Hegyfalu formációról - Szabó Imola Julianna írása
Tóth Kinga költő. Tóth Kinga énekes. De nem éneklő énekes. Valami más. A Tóth Kína Hegyfalu formáció kifejezetten a zaj és a szöveg motívumait építi egymásra. Egyfelől a szöveg (például a Tollasbál című versciklus), másfelől a hangi játékok alkotják meg a zenei világot. Sikítás, hörgés és kiabálás vegyül a gitár és zongora hangjával. Szabad zenének mondanám, ha cetlit kéne ragasztanom erre az érdekes irányzatra, mert kicsit olyan, mint a szabad vers. Az alapok klasszikusak, csak a forma más. Különleges, és ami biztos, hogy nem hagyja hidegen a befogadót. Nem „langyos”.
A formáció tisztában van a nem mindennapi hatással és a megosztó véleményekkel. Az oldalukon megtalálhatóak kritikák és vélemények, amelyek már önmagunkban azt mutatják, hogy valami megfoghatatlan jelenségről van szó. Molnár Gergő és Tóth Kinga összhangja és felkészültsége azonban nem kérdéses. Jelen vannak abban, amit csinálnak. Szívritmus és más „hangulatos” effektek, torzított, de tudatosan építkező zenei panelek adják a rendhagyó hangzást. Emellett a versek is önmagukban működő, szuverén egységek. Nem is akármilyen szövegek ezek: őszinte, furcsán tört ritmusú és kifejezetten játékos formák ütköznek benne.  Nem véletlenül használom ezt a kifejezést: ütközés. A mozgatórugó ugyanis a feszültség. A zaj, a költészet és az ember egymásnak feszítettsége hozza meg végül a végső eredményt, ami nem a klasszikus értelemben vett szép. (Bár a versek sok ponton kifejezetten azok.) Hanem zaj. Inkább a valóság a fontos az alkotásban, nem a „tetszés” elnyerése.
Amit hallunk, sokszor idegesítő, megrázó, hangos és felkavaró. Zene lenne? Az összhangzattani mércéből kiindulva a befogadó nyúlcipőt venne. Ha azonban vár egy kicsit – legalább a cipőfűzés erejéig –, akkor jó esetben mégsem rohan el. Működik valami ebben a kaotikus zenei üvöltésben, amit meg kell hallani. Hat ránk. Hörgésestül és rángatózásostúl. Furcsa mód annak ízlik igazán, aki nem szereti a „manír-panírt”. Annak izgalmas, aki képes a mögöttes tartalmat keresni. Amolyan zenei, avantgardist-forradalmiság, kutatása és feladása a kifejezés határainak. Kicsit evilági tükör ez a fajta ötvözet. Kopottas, tele van filctollas „tag”-ekkel és pár bakancsos lábnyommal. Amolyan költői rock and roll, kavics a Dunában. A CD erős idegzetűeknek a versek minden „lélek-zőnek” érdekesek lehetnek. A koncerteken pedig füldugót is lehet kérni, ha valaki félne. Mert van mitől. Baudelaire szerintem az első sorban rázná rá, miközben az egyik kedvenc soromat kiabálná,. És az is biztos, hogy magyarul skandálná: „Elemes koporsó”. Zajos temető minden koncertjük, kíváncsi halandóknak. Meghall-ni ér.