2013/02/28

SPANYOLNÁTHA TKH INTERJÚ


http://www.spanyolnatha.hu/uj-lapszam/hangkoteszet/toth-kina-hegyfalu-interju/3260/

Tóth Kinga - Normal Gergely – Sós Dóra

Tóth Kína Hegyfalu-interjú
Mennyiben tekintitek a TKH-t zajzenekarnak? Milyen irányzatokhoz kötődtök?
A zaj („noise”) a zenében olyan, mint az absztrakt a képzőművészetben. Talán ezért kedves nekünk ez a meghatározás, de ez sem fedi a munkánkat egészében. Az új album (Inner Rooms és a most készülő Zsúr) zenéi a térábrázoláshoz kötődnek, atmoszférikusak (Gergő képzőművész, innen a gyors-közvetlen kötődés a zene vizuális hatásához). Nem igazán törődünk azzal, hogy milyen műfajhoz tartozunk. Folyamatosan kísérletezünk, szeretjük a változást, az új dolgokat, emiatt az experimentális címke is ragasztható ránk, de megtalálhatóak nálunk punk, trash, folk, pop elemek is a zenénkben. Sőt, olyan lemezkritikát is olvastunk, ahol Bartókhoz és Stockhausenhez hasonlítottak minket. A zajzene számunkra a szabadságot jelenti, hisz minden zaj hang, minden zaj zene, és mi szeretjük kötöttségek nélkül kifejezni magunkat, játszani. Nem számokat akarunk írni, sokkal inkább tereket létrehozni, hangulatokat megjeleníteni-megfesteni.

Nektek mi a zaj?
Vannak zajzenészek, akik a zajt mesterségesen generált, torzított jelként értelmezik, így hozzák létre. Mi „belső zajokat” akarunk kivetíteni, létező hangokat torzítunk-tekerünk, rétegezünk, így új hangok, sűrűbb zajok is kialakulnak. Egy szubjektív valóságot ábrázolunk, amire a zene a tiszta hangjaival nem alkalmas, a valóság nem ilyen. A zaj sokkal közelebb áll a világhoz, mint a zene. Ez az az atmoszféra, ami körülöttünk van. Próbálunk a zenéhez úgy viszonyulni, mint ahogy a gyerekek a világhoz, az „első látás”-hoz hasonlóan, úgy használni-felderíteni a dolgokat, hangszereket, tárgyakat, mintha először látnánk. Nem feltétlenül rendeltetésszerűen, hanem szabadon.

Mi az alkotófolyamat nálatok? Hogyan születnek a számaitok?
Ez változó. Általában külön születnek a dolgok, de vannak közös ötletek-egymásba folyások is. Dinamikus folyamat, és mivel együtt élünk, minden rezdülésünk hat a másikra, a másik munkájára. Gergő megmutatja a zenét, és Kinga automatikusan elkezd rá kántálni-énekelni szövegrészeket, amelyek aztán formálódnak, összekapcsolódnak. Sokszor le is morzsolódik ez-az belőlük, csak a „lényeg” marad. A verseket Kinga írja, de néha a zenében is kontárkodik. Az ének, a torokból kihozható hangok érdekelik jobban, sokat kísérletezik, technikákat próbál ki, és újra elővette a furulyát is. Sokszor pedig koncert közben, improvizációkor alakul ki egy „szám”.

Milyen alapelveitek vannak a zenénél?
Fontos, hogy mindent magunk hozzunk létre, a hitelességre törekszünk. Minden egyes sor, hang a mi szüleményünk, ez nagyon fontos nekünk. Nincsenek se vendéghangok, se betétszövegek. Egy kivétel mégis: a Barakk művészeti csoport kiállítására készült ajándékba a White c. dal, ebben használtuk a pályázati kiírás sorait is. (A kiállítást a Bejárat Galériában lehetett megtekinteni 2012. dec. 15 – 2013. jan. 24-ig, és a megnyitón elő is adtuk a dalt.)
A másik, hogy szabadon csináljunk zenét vagy zajt, ahogy csak akarunk, és ahogy jól esik nekünk. Nem szeretnénk ismételni sem másokat, sem magunkat. A szűklátókörűség és az előítéletek nagyon bosszantóak. A legtöbb szubkultúra vagy zenei közösség nagyon kirekesztő a „mássággal”, a más hangzással szemben, de talán az experimental-noise még mindig a legnyitottabb, ide kerülnek a nehezen bekategorizálható, furcsa zenék.
Nálunk a zene, az irodalom és a képzőművészet nem szeparálódik el egymástól, ezek szabadon működnek együtt bennünk, általunk, segítik egymást a kifejezésben. Ahogy a zenében, úgy más művészeti ágakban sem szeretjük a kötöttségeket. Ha úgy érezzük, vizuális elem is kapcsolódik egy adott zenéhez, akkor készítünk, vagy kapcsolunk hozzá, ugyanígy a szövegnél is. Ezek természetesen dolgoznak együtt abban, amit mi csinálunk, amit mi zenének nevezünk.
Mi motivál titeket?
Alapvetően azért zenélünk, mert jó érzés csinálni. Szeretnénk egyszerűen csak „elmondani”, amire gondolunk. Bátran, egyre mélyebbre menni a tudattalanba, ösztönös improvizációkkal. Hangulatokat szeretnénk kelteni a zenénkkel, levinni az embereket egy fura, abszurd, szubjektív valóságba. Abba a világba, ahol a saját magunk elől is elrejtett frusztrációink, félelmeink vannak. Ezen kívül szeretnénk felhívni a figyelmet olyan komoly problémákra, mint pl. a családon belüli erőszak, vagy a gyermekbántalmazások, amelyek szinte az elfogadott, és megengedett kategóriába esnek, mivel ezzel a hibás értékrenddel szocializálódunk, és hajlamosak vagyunk természetesnek venni. Emlékeztetünk... Mennyire próbáltok irodalmi szövegeket létrehozni?
Kinga szövegei kiindulási alapok. Irodalminak neveznénk őket, mert új struktúrákat hoznak létre, kapcsolatokat, rendszereket alakítanak ki. Ezek formálódnak, alakulnak, elvesznek, vagy hangulatkeltő akusztikus elemekkel keverednek. „Csak a lényeg marad.” A szöveg számunkra olyan, mint a zene, élő, folyamatosan alakuló, változó anyag. Tartalma, üzenete van, a zenével és az előadással kel életre.

Milyen hangszerekkel dolgoztok? Felvett zenéknél vannak utólagos beavatkozások?
Gitár, szintetizátor, hang, speciális gitárbeállítások (el-lehangolás), fémgyűrű, furulya.
Kétféle felvétel létezik nálunk. A koncertfelvétel, ami az improvizatív rész, ahol bármi történhet. És van az itthon felvett rész, a zeneszerkesztés, amit Gergő a szobrászkodáshoz hasonlított: feljátssza a különböző témákat, melyeket egymásra illeszt, Kinga ezekre énekel, hangokat ad ki. Zeneileg továbbra is a folyamatos kísérletezés, szövegileg pedig egyre inkább a letisztultság jellemző.

Hogy kell elképzelni egy élő előadásotokat?
Az élő előadás sokkal agresszívebb, és a hangszerelésből kifolyólag is minimál. Koncertek után, akik odajönnek, általában azt mondják, hogy durva volt és aggresszív, meg hogy ilyet még nem láttak, és hogy látszik, hogy nem vicc az egész. Nekünk számít, mikor azt mondják, hogy hiteles, és ez „átjön” a színpadon. Hatalmas a kontraszt Kinga hétköznapi és színpadi énje között. Mi persze tudjuk, hogy ő mindkettő, de sokan meglepődnek, amikor szembesülnek ezzel az oldalával is a koncerten. Most készül egy leírás az Inner Roomsról, kíváncsian várjuk, hiszen egy irodalmi lap ír majd rólunk, teljesen más megközelítésből. Általában meghökkentést váltunk ki, és/vagy pozitív visszajelzést kapunk, de vannak, akik kellemetlennek és megrázónak tartják a zenénket. A többségnek tetszik, hogy mindig más élményt ad, sosem lehet előre tudni, mi történik majd a koncerten, és hogy van egy fajta karaktere/valamilyensége. Persze vannak, akik elmenekülnek, de meg lehet őket is érteni.

Kingához: Hogyan tekintesz a hangodra, mint eszköz? A „zajosság”, a szöveg vagy a hangképzés számít jobban?
A hangom segít, hogy mindenféle akadály nélkül kiszabaduljon belőlem a mondanivaló. Ez elég nehéz folyamat. A kinyílás nem csak technika, sokkal inkább pszichés nyílásra is szükség van. Természetesen rengeteg dolog múlik a hang képzésén, hogy honnan szólaltatod meg: gyomorból-torokból, nyelv, száj használata stb. Koncerteken a legfontosabb, hogy nagyon erősen figyelünk egymásra, együtt működünk, ilyenkor néha a zenére is reflektálva jön a hang, máskor egy erős mondanivaló kívánkozik ki. A fő „szabály”, hogy nyitottá, szabaddá tudjam tenni magam. Kicsit, mint egy síp, amin átfújnak, és amit tudsz irányítani, mozgatni, hogy árnyald a mondanivalódat. Nagy részben ösztönösen, az adott pillanatban alakul a hang, de vannak olyan szövegrészek, melyekhez kapcsolódik egy „bizonyos” megszólaltatás. A szöveg fontos – de még fontosabb a szöveg által okozott hatás. Jelenleg pont ez foglalkoztat, hogy pusztán hangokkal is meg tudom-e teremteni azt a hangulatot, azt a „szobát”, amit a szöveggel. Ugyanakkor a szöveg is alapvető. Onnan indul az építés: gyomor-torok-szájpadlás-garat-kettős hangzatok, hörgések, sikolyok, kántálás, ének - és ez, ahogy említettem is, egy helyben megszülető, „jelen lévő” anyag. Mozog, kapcsolódik a zenéhez, vele együtt létezik.

Mit gondoltok, miért szorult vissza a zajzenében a vokál?
A vokál nemcsak fizikailag, hanem lelkileg és pszichésen is megterhelő lehet. Nagy nyitottság szükséges ahhoz, hogy „vállald a hangod”. Ha egy gép által keltesz hangot, az nem teljesen ugyanaz, mintha te magad vagy a hang, más hatást ér el. Aki jobbára gépeket használ, annak főbb célja az elidegenítés, melyhez a fémes hangok, a gyári atmoszféra megteremtése illik, míg az emberi vokál (bármilyen is az), valahogy visszahozza az embert az emberietlenbe-embertelenségbe.

Szerintetek a zajzenei közönségre miképp hat a „zajosság”?
Milyen típusú réteg érdeklődik?
Változó. Sok fiatal és idősebb is érdeklődik. Vannak, akik konfrontálódni akarnak magukkal, akik nem feltétlenül szórakoztatásra vágynak, hanem felfedezésre tesznek kísérletet. Van, akit a folyamatos, el nem múló zaj csillapít. Akik rendszeresen hallgatnak zajzenét, úgy érezhetik, a zaj közelsége a valóságot jeleníti meg számukra: hiteles, működik. De a zaj megteremthet egy utópisztikus ábrándvilágot is, ahová menekülni lehet. És nem mehetünk el a fizikai hatások mellett sem: a különböző rezgésszám, „decibel” hat nemcsak a fülre, hanem a belső szervekre működésére is. A hallgatóságunk teljesen különböző lehet. Játszottunk 10 embernek is, és játszottunk 150 fős fesztiválon is, egészen érdekes helyeken, irodalmi rendezvényeken, megnyitókon, vasárnap délutáni matinés programon, és brutális pincebulikon. Van, ahol hanyatt-homlok menekülnek a zenénk elől, de jó tapasztalat is ért már minket egészen váratlan helyeken is. Legutóbb Hollandiában egy 80 éves néni gratulált az énekes előadáshoz. Nyitottan állunk az emberekhez, és bízunk abban, hogy időnként ők is hozzánk.
A magyar kísérleti zenei élet nagyjából Budapestre, és egy-két nagyobb városra korlátozódik. Működnek a klubok, bárok, sok koncert és zenei esemény van. Viszont a zenében is megjelennek a szubkultúrák, melyek korántsem annyira nyitottak, nehezen fogadják a kísérletező kedvű, bekategorizálhatatlan projekteket. Ezek a szubkultúrák nem nagyon találkoznak egymással. Budapesten például a Periféria Fesztivál, Havizaj, Open Minds, és egy-két kisebb kezdeményezés próbál kísérletet tenni arra, hogy ezeket a határokat megszüntesse. Vannak pozitív példák természetesen, itt említeném meg többek között Szkárosi Endre és Ladik Katalin hangművészetét, vagy Gabor Toth experimental zajzenéjét. Ők mindhárman az idősebb korosztály tagjai, mégis hihetetlen kísérletező kedvvel és nyitottsággal vágnak bele újabb projektekbe. Azt hiszem, van a fiataloknak mit tanulni tőlük.

Mi a helyzet az albumokkal? Milyen terveitek vannak?
A Tollasbál már egy formájában is keményebb anyag. Itt félretettük a tréfát, és szemtől szembe mondjuk ki az értelmetlenségeket, kérdőjelezzük meg a bevett szokásokat, értelmetlen cselekvéseket. A Tollasbálban életre kelnek a rémálmok. Azt sem zárjuk ki, hogy a következő albumainkban akár egy egészen más stílusban fogunk dolgozni. Nem a stílus a lényeg, hanem a tartalom: legyen értelme, haszna a mondandónknak. A mondandó pedig megtalálja a maga leghitelesebb megjelenési formáját. Erre törekszünk. Dolgozunk az új albumon, a címe az lesz, hogy Zsúr, amely megint egy kicsit más stílusú lesz, mint az előzők. A harsh-noise témák mellett helyet kapnak majd szinti-pop, elektro-pop-rock számok is, illetve gyerekdalok. Kinga horror gyermekmondókákat dolgozott át, ezek alkotják majd a számok szövegeit. Baljós hangulatú, súlyos témákat is érintő, de dallamos, 80perc körüli nagylemez lesz, amelyet szeretnénk az eddigieknél több példányban megjelentetni cd-n, vagy bármin, ami összejön. Ezen kívül, még január végén érkezik egy kazetta-split, közösen a német Java Delle-el, amelyen a magyar-szerb Síbnusz Fesztivál élő felvételét fogjuk megjelentetni, és a szeptemberi berlini koncert hanganyaga is most jön ki a Tonal Nomad-dal. Büszkék vagyunk, hogy szerepelhetünk az egyik legnagyobb múltú amerikai antifasiszta szervezet (ARA) zenei válogatásán, amely szintén a közeljövőben fog megjelenni. Februárban Grazban és Bécsben játszunk, majd március végén Pozsonyban egy Experimental/noise fesztiválon, Pesten pedig a Havizajon és a Periféria Fesztiválon, de megyünk goth-buliba is.

Kérdező: Sós Dóra